2012. augusztus 25., szombat

Balatoni nyár 1


Idén nyáron is a Balcsihoz mentünk, mert ez a távolság fér bele a tűréshatárba a gyerkőcöknél.
Egy apartmant béreltünk most, mert a színház nyaralója Zsolti szerint túl kicsi lett volna. Így utólag visszagondolva igaza volt. Andris annyit mászik, mozog, hogy ott nem is tudom, hová tettem volna le.
A szállásunk nagyon jó volt, eltekintve a miniatűr fürdőtől, ahol csak egy akkora ember fér el a zuhanyzóban, mint én :)
Itt laktunk (középen, fent):

Ami nagyon klassz volt, hogy Zamárdiban, 3 km hosszan, szépen rendben tartott szabad strand van.

Ahogy a képeken is látszik, az első napokban kissé hűvös időnk volt, de azért minden nap tudtunk jókat sétálni:
Barnus nagyon élvezte például a kacsaetetést. Minden nap vinni kellett nekik valamit. Aztán persze eszébe jutottak a békák is, bár egyet sem láttunk, de lelkesen mutogatta, hol van a béka szeme:

Sajnos, már nem mondogatja a tavalyi nagy kedvencünket: "ááásóóbíka". Bár erősen kételkedtem annak idején, hogy ilyen valóban létezik, de tényleg van. Mármint ásóbéka, ez olyan volt nekem, mint Katinak az ugrópók ;).
Még jönnek majd a következő részek is a nyaralásról, fürdésről, és egy horror sztori is lesz.

1 megjegyzés:

  1. Horror sztori???? Hú, de várom! :) Jajjj, Andriska de nagyon cuki azon a kinézős cumis képen, egyem a kis szívét! Ásóbéka van, szerintem ronda :) puszika nektek!

    VálaszTörlés