Majális
Gyors képek, aki nem kapta meg.
Puszika!

Balatoni nyár 4.

Utolsó rész

Vannak még jó kis képek, különösebb történet nélkül, felrakom ezeket is, ne maradjanak pártában:

Három fiú együtt.
Ez komoly teljesítmény volt, mármint lefotózni őket úgy, hogy mind rám nézzen, éppen ne pislogjon/bőgjön, ne akarja a másik kezéből/szájából/fejéről kivenni/levenni az éppen benne lévő/bele tartó/rajta lévő dolgot; valamint azt mégis megkaparintva gyorsan eldugni/megharapni/lenyelni, de legalábbis szájbatuszkolni, ha ez mégis megtörtént, gyorsan visszakönyörögni/lopni, erőszakkal visszavenni... azt hiszem, más nem volt.
És még Andris fején is rajta a sapka. Egyébként, ami nem a "törzsét" fedi (értsd: sapka, kendő, zokni), attól minden módon igyekszik megszabadulni. És ezt olyan módon teszi, hogy lehetőleg senki ne vegye észre. Bár, sok szerencséje nincsen akkor sem, ha úgy tűnik örökre megszabadult az adott darabtól, mert valaki mindig megtalálja és kedvesen visszaszolgáltatja. Kaptunk már vissza zokni két nap után a templom kerítésre odakészítve; kendőt utcán, idős nénitől bottal utánunk szaladva; sapkát zsömlés fiútól fél nap után, játszótérről haza tartva: ez volt egyébként a legpechesebb visszatérés (már Andris szempontjából), mert elvileg nem is mentünk volna vissza a zsömlés fiúhoz, de Barnus megevett egy zsömlét, egyet meg a galamboknak adott kárpótlásként - gondolom - a sok kergetőzésért, amíg nem figyeltem, és ezt a hiányt pótolandó (tudom, Apa, -andó, -endő, kerülendő...) mentünk vissza zsömléért. Így visszakerült a sapka is, a zsömlés fiú elmondása: "rémlett, hogy a elején mintha lett volna sapka, de amikor fizettél már nem" - na, ez tipikus Andris...

... igen, rólad van szó, ne bújj el!

Ez egyszerűen, csak egy cuki kép.

Na, ezen meg majd' bepisiltünk. Táncolt... jövő héten megyünk az első néptánc foglalkozásra, nem tudom, hogy fog neki tetszeni..., lehet, hogy más műfajt kell majd választanunk :D

 Itt már elfáradt, és állítólag beszakadt a körme.

Közben Andris itt is tömte a szilvát. Eleinte azt gondoltam, hogy majd milyen jól el lesz a takarókon, mert ő is megijedt a fűtől, de ez kb. fél óráig tartott, utána ette volna azt is. Nem zavarta, hogy szúr, ha valami érdekeset látott: papucsot, naptejet, vagy fényképezőt:

Aztán jött Barnu, és segített almát enni:

Hát, így telt a Balatoni nyár. Azóta Barnus elkezdte az ovit, és tetszik neki. Alig nyávog, hogy nem akar menni. Bár tegnap előtt átjöttek a szomszédaink, Dalmával - kétéves, cuki kis határozott csajszi. Erre Barnus másnap reggel azt mondja: "Anya! Van egy ötletem: ma nem megyek oviba, és jöjjön át Dalma..."

Szilva vacsora

...pontosabban uzsonna.
Andris nagyon szereti a szilvát, és most sikerült is finomat venni a piacon. A paradicsomos nénitől, akinek már sajnos nincsen paradicsomja, de úgy tűnik nem rossz a szilvája. Persze, meg sem közelíti, amit a Mátrában ettünk a múltkor. Az egyszerűen olyan volt, mintha a szilva héja alá lekvárt töltött volna a bácsi, akitől Zsolti apukája vette. Szerencsére Andrisnak nem kell pépesíteni semmit :)

Ez mi?

Mi lehet? Megehetem?

Ez tényleg finom!

Nagyon finom! Nem adok belőle!!!

Juj, de jó!

Te meg mit csinálsz?

Fotózol? Szép legyek ám!

Balatoni nyár 3.

"...lettél volna katona..."

 Már az érkezésünk napján elhaladtunk a katonai "kiállítás" mellett. Az út  mentén volt: irdatlan nagy indítórakétákkal, harckocsikkal, tankokkal (bár, lehet, hogy a két utóbbi ugyanaz?) és persze helikopterekkel.

Mert, hát Barnu  azt is nagyon szereti, Sam (gy.k.: tűzoltó) mellett a tartalék foglalkozás a hegyimentő, és szigorúan helikopteres hegyimentő. Ahogy elmentünk mellette - persze Zsolti is lassított ;) - egyből mutatta is nekem: "Na, látod Anya, olyat akarok". Mintha csak azért nem kapott volna eddig helikoptert (nem játékot!!! igaziiiit!), mert én nem tudom, mi az, hogy néz ki...

Aztán, egyik nap el is mentünk megnézni. Zsolti szerette volna rendesen megtekinteni a kiállítást, alaposan szemügyre venni a fegyvereket, meg mindenféle ölő-gyilkoló szerszámokat, de hiába mondta, hogy itt aztán sorba kell haladni, Barnut nagyon nem foglalkoztatta a sorrend: "Apa, sajnos először a helikoptert kell megnézni." Majd: "A HELIKOPTEEEERT!" és végül: "APAAAA A HELIKOPTERT AKAROOOOOM!!!" Ezt már Zsolti is meghallotta, és nem volt mit tenni hátulról kellett kezdeni a megtekintést, és hatszor, vagy nyolcszor sorban állni, hogy beülhessen újra és újra a helikopterbe. Szerintem, ha nem lett volna ott más, most is ott ülne...

Végül, valamilyen fondorlattal Zsolti elvontatta onnan. Erről azonban nem tudok beszámolni, mert Andris halálosan megunta az egészet, és különben is éhes volt, meg álmos, így én kerestem valamilyen árnyékosabb helyet. Sajnos, erről nincsen fotó, pedig - Kati is megirigyelhette volna - nagyon stílusosan voltunk felöltözve, zöld-barna kendőbe volt Andris kötve, és a kis buksiján is terepszínű volt a kendő, amíg el nem hajította. Egyszerűen nem bír elviselni a fején semmit. Azt szereti, ha fújja a haját a szél.
Szóval, végül megnézték a fiúk a gyilkoló szerszámokat, és egy harckocsit is "vezetett" Barnus.

Nagyon tetszett neki minden, de továbbra is Sam akar lenni. Azért végül is, jobb, mintha katona akarna lenni, vagy kommandós, ilyen is volt a családban ;)

Balatoni nyár 2.

Horror sztori

Nos, egy szép, napsütéses délután elindultunk sétálni. Már egy jó darabon jártunk, amikor úgy éreztem, mégiscsak eléggé fúj a szél, és Andrisra is elkelne egy sapka és egy pulcsi. Barnust felöltöztettem rendesen, Andrison is azért volt kevesebb ruha, mert a nyaralásra egyáltalán nem vittünk babakocsit. Szóval, a hátamra volt kötve, kendőben (sajnos erről nincs kép, később majd megértitek miért). Szóval fújdogált egy erősebb szél, és ezért Zsoltit visszaküldtem sapiért. Mi meg ott maradtunk a parton kacsázni.

Mivel azonban már reggel is volt egy "kacsa-kör", Barnus viszonylag hamar megunta őket, ezért elkezdett nyafogni: "Anyaaaa, kergetőzzük egymást?" Olyan aranyos volt, hogy nem is kellett sokáig nyafognia, hamar rá lettem, és egy szép nagy fűzfa körül elkezdtünk futkározni.

Egyszer csak hallom, közelít egy zümmögő valami..., annyira nem szívelem őket, de tudom, ha hadonászok, tutira megcsíp, ezért másfelé kezdtem kergetni Barnust. De ez a zümmögő valami csak nem adta fel, rászállt a fejemre. Még akkor sem álltam neki elkergetni, mert Andris a hátamon volt. Na, ebben a pillanatban jól megcsípte a fejem tetejét. Gondoltam, a fene egye meg, hát, majd elszáll, ha jól emlékszem, a méh csípés még jó is valamire, reumára talán? Bár, nem hiszem, hogy a fejem teteje reumás lenne, meg az is lehet, hogy ez nem csak lokálisan hat... míg ezen gondolkodtam, a fránya rovarja csak tovább marta a fejem, és már eléggé el is volt zsibbadva. Akkor kicsit megijedtem, mi lesz, ha elájulok, egyik gyerek a hátamon, a másikra is ki vigyáz addig, míg észhez térek?
Gyorsan odarohantam a parton üldögélő emberekhez, segítsenek már rajtam. Hát, ott volt még a fejemen egy hatalmas darázs, ilyen:

(a kép nem nagyon közeli, ezek kb. 5-6 cm-es darazsak)
Egy srác rögtön agyon csapta, mire megláttam, hogy mekkora vadállat mart meg, még rosszabbul lettem. Hívtam Zsoltit, hogy rögtön jöjjön, mert menni kell az ügyeletre. Konkrétan éreztem, hogy szédülök, zsibbad a fejem, és nagyon be voltam sz..va.
Nagy nehezen kiderült, hogy Siófokon van csak ügyelet, oda kell menni. Bepakoltuk a gyerekeket az autóba, én legszívesebben kiabáltam volna, annyira fájt, de tényleg. Aki ismer, az tudja, hogy egész jól bírom a fájdalmat, de ez rettenetes volt. Azzal vigasztaltam magam, hogy Siófok csak 7 km, gyorsan odaérünk. Csakhogy BMW-s találkozó volt, és éppen a főúton haladt a felvonulás, nem igen akartak beengedni minket. Mert, hát nem BMW-nk van, még csak nem is hasonló... :)))
Na, de Zsoltit sem kellett félteni, hamar betüremkedett, anyáztak is rendesen.
Úgy gondoltam, mire odaérünk, már csak nem fog annyira fájni, de nem akart elmúlni sehogyan sem.
Viszonylag hamar megtaláltuk a kórházat, közben Barnus vigasztalt: "Anya, megcsípett egy darázs? Nem baj, majd elmúlik. Fáj, egy kicsit, de nem olyan nagyon." Hiába mondtam, hogy de bizony ez most nagyon fáj, nem akarta elhinni. Állította, hogy tavaly őt is megcsípte egy, csak emlékezzek, vissza, és fáj az, de nem olyan nagyon.
Na, mindegy, odaértünk, az ügyeletes doktornő szerint sem fáj az olyan nagyon, de ha gondolom, ad egy algopirin injekciót. Nem gondoltam..., főleg, ha már ketten mondják, hogy nem fáj az olyan nagyon. Adtak egy kálciumot, hogy igyam meg (500 mg..., alapból ennyit szedek) Megittam, elindultunk. Nekem még mindig ugyanúgy fájt, sőt, mire hazaértünk, és felcipeltük a gyerekeket az emeletre, még sokkal jobban fájt. Pedig addigra már csak bevettem egy algoflexet. Végül, másnap reggelre már nem fájt annyira, szóval túl éltem. Zsolti meg lefotózta a darazsakat, Andriskával a hátán... 

Balatoni nyár 1

Idén nyáron is a Balcsihoz mentünk, mert ez a távolság fér bele a tűréshatárba a gyerkőcöknél.
Egy apartmant béreltünk most, mert a színház nyaralója Zsolti szerint túl kicsi lett volna. Így utólag visszagondolva igaza volt. Andris annyit mászik, mozog, hogy ott nem is tudom, hová tettem volna le.
A szállásunk nagyon jó volt, eltekintve a miniatűr fürdőtől, ahol csak egy akkora ember fér el a zuhanyzóban, mint én :)
Itt laktunk (középen, fent):

Ami nagyon klassz volt, hogy Zamárdiban, 3 km hosszan, szépen rendben tartott szabad strand van.

Ahogy a képeken is látszik, az első napokban kissé hűvös időnk volt, de azért minden nap tudtunk jókat sétálni:

Barnus nagyon élvezte például a kacsaetetést. Minden nap vinni kellett nekik valamit. Aztán persze eszébe jutottak a békák is, bár egyet sem láttunk, de lelkesen mutogatta, hol van a béka szeme:

Sajnos, már nem mondogatja a tavalyi nagy kedvencünket: "ááásóóbíka". Bár erősen kételkedtem annak idején, hogy ilyen valóban létezik, de tényleg van. Mármint ásóbéka, ez olyan volt nekem, mint Katinak az ugrópók ;).
Még jönnek majd a következő részek is a nyaralásról, fürdésről, és egy horror sztori is lesz.

Kerge nap

Andriska ma egyszerűen megkergült!
Két napja nem tudunk kimenni, mert annyira meleg van még este is, hogy szerintem az is gyerek kínzásnak minősülne, ha akkor mennénk sétálni. Szerintem ez a baja.
Az alap volt, hogy sehol és sehogy nem volt jó, de aztán délután elmentek otthonról..., feküdtünk az ágyon - mert csak akkor nem nyüsszögött, ha ott voltam mellette - és először elkezdte szét dobálni a párnákat, és ezen hangosan nevetett.

 Majd a tetejükbe mászott (erről nincsen fotó, érthető okokból).
 Végül kiborogatta az összes játékát,

  és szerte szórta a lakásban,

 közben kajánul vigyorgott:

 Persze a végére elfáradt,

úgyhogy most alszik :)))